A 21-es Bár

A 21-es bár tipikusan az a hely, ahová az egyetemisták szeretnek eljárni. Félig-meddig kulturált krimó egy pincehelyiségben. A legtöbb vendég fiatal, de néha be-befordulnak ide szerencsétlen figurák, akiknek lételemévé vált az alkohol, és nem bírnak megszabadulni démonaiktól. Szerencséjükre mind elég részegek ahhoz, hogy ne vegyék észre, ha az ifjoncok rajtuk élcelődnek, hisz ez gyakori szórakozásuk...

(Samhain)

~ Ha ők késhettek 10 percet, akkor én elmehetek korábban. ~ Gondolta magában, mielőtt felkelt és búcsút vett a társaságtól.
- Srácok, én azt hiszem hazamegyek, még tanulnom kell a jövő heti vizsgámra.
Már kezdte unni a kora délután óta tartó mulatozást, de hirtelen nem tudott jobb ürügyet találni a távozásra. Eddig is csak Michael és Liz kedvéért maradt. Valójában nem kellett tanulnia, hiszen a professzora rég megajánlott neki egy négyest, de ezt az egész társaságból csak Michael tudta, ő pedig nem vált barátja árulójává. Sam egy biccentéssel jelezte, hogy hálás ezért, aztán elindult kifelé a bárból.

Már épp azon volt, hogy kirántsa a karját az öreg szorításából, amikor meghallotta nagyapja nevét. A döbbenet jól láthatóan ült ki az arcára. Nem számított rá, hogy bárki szóba hozza, arra pedig végképp nem, hogy egy ilyen szakadt alkoholista lesz az. Sosem találkozott nagyapja ismerőseivel, de ennél a fickónál azért színvonalasabb embereket képzelt el az öreg mellé.
- Honnan ismeri a nagyapámat?
Szaladt ki belőle a kérdés. Pár asztalnyival arrébb, a kis társaságból Michael vált ki, hogy megnézze minden rendben van-e.
- Hé, Sam, kell egy kis segítség? - kérdezte már messziről.
Sam csak ekkor vette észre közeledő lakótársát, gyorsan kirántotta a karját a részeges kezéből.
- Kösz Mickey, boldogulok egyedül is. A fickó ismerhette a nagyapám.
- Jól van, ha kell valami ott leszünk - bökött hátra vigyorogva a többiek felé, aztán elindult a pulthoz és kért még egy kört a csapatnak. Samuel megvárta, míg visszaért a többiekhez, végül visszafordult a vénemberhez. Hangjában több volt a zavar, mint a valódi érdeklődés.
- Beszéljen! Miről zagyvált itt össze-vissza?

- Öreg, várjon egy kicsit! - indult az ismeretlen után Sam - Mégis kicsoda vagy micsoda az az öreg királynő? Hogy értette korábban, hogy keressek másokat, és egyáltalán ki a fene maga?
~ Ráadásul még a nevemet is tudja. ~
Kérdések garmadája merült fel benne hirtelen, és azt sem tudta milyen sorrendben tegye fel őket. Arra magától is rájött, hogy a tudás kápolnája alatt az öreg a könyvtárat értheti, de minden más olyan zavaros volt. Öreg királynő? Keressen medált?
~ Mintha valami béna kalandregénybe csöppentem volna, remélem holnap reggel nem küld el a szomszéd kincset keresni. ~
A gondolatra egy pillanatra elmosolyodott, de aztán összeszedte magát és komoly arccal folytatta útját az idegen felé.

Ray úgy döntött, leugrik a közeli bárba. Mivel híve az egészséges életmódnak, nem akarja környezetet sem szennyezi és különben is egyszerűbb, ezért úgy a kerékpárjával közelíti meg a kocsmát. Miután kiláncolja a kétkerekű járművet, bemegy, rendel egy sört, majd leül az ablak melletti asztalhoz. Fáradtan körbenéz a helységben. Végre pihenhet egy kicsit.

Kicsit felhúzza a szemöldögét, ahogy végigméri a hölgyeményt. Na egy újabb bajkeverő - gondolja. Bár az tény, hogy legszebben szólva is finom falatnak tűnik. Így elgondolkodva rájön, hogy már jó ideje nem volt semmiféle kapcsolata az ellenkező nemmel... Az a sör, amit megivott, pedig azt mondja, talán itt lehet esélye. Valami furcsán vonzó a lányban a tökéletes alakján kívül is... Legurítva itala maradékát feláll, odasétál, majd megszólal.
- Szépjónapot. Új a városban, hölgyem? - kérdi, megtartva azért az illő távolságot.
- Nem sok a látogató erre felé. - mondja csevegő hangon.

Raynek nem rándul egy arcizma sem a megjegyzés hallatán.
- Oh, mindösszesen csak húsz éves? Sokkal érettebbnek látszik a koránál. Leülhetek? - kérdezi meg, ahogy meg sem várva a választ elfoglalja a szemben lévő helyet.
- Hogy mit akarok? Csak egy beszélgetőpartnert. Tudja, nehéz napom volt és ritkán adódik lehetőségem ilyen elbűvölő hölgyek társaságát élvezni. Kér még valamit inni? Természetesen állom. - veszi elő a pénztárcáját és int a bárpultosnak.

Kicsit a mellkasához kap az egyik kezével
- Oh, ne értsen félre, nem akartam megsérteni. Csak kedves akartam lenni. - úgy tűnik az első kérdést teljesen ignorálta.
- Had mutatkozzam be. A nevem Dr. Raymond Freeman. Mondhatni én vagyok A Helyi Ügyész. - hangjából szinte ki lehetett hallani, hogy ezt csupa nagy betűvel mondta.
- És önt hogy szólíthatom? Valamint megkérdezhetem, hogy mi járatban a mi gyönyörű városunkban? Ön olyan igazi nagyvárosi hölgynek tűnik, ha szabad ilyet mondanom.

Ray felnevet és megrázza maga előtt a kezét
-Hah, ne törődj vele... April. Én is ittam ilyen fiatalon. Nem, az én célpontjaim egészen mások. Gyilkosok, rablók: az utcák igazi söpredéke.
Bólint egyet, majd ő is húz egyet a söréből.
-Könyvtáros? Akkor biztosan kifejezetten olvasott is vagy. Szerencse, annyi a buta liba mostanában... - mondja, ahogy a másik asztalra pillant. - Kifejezetten üdítő, ha ilyesmit hall az ember.
Szemei ismét végigfutnak a lányon, különös tekintettel a szabaddá vált idomokra. Így szabadabban még formásabbnak tűnnek, mint előtte. Kíváncsi lenne, hogyan néznek ki teljesen szabaddá válva... Gyorsan visszanéz April arcára, nehogy észrevegye, hogy bámulja.

Sóhajt és kicsit megrázza a fejét
- Huszonévesen valaki már is ennyire világ-unt legyen? Szomorú... És ki akarja lebeszélni ki ruháját? Mint említettem, én csak társalogni jöttem.
Kicsit megvakarja jól borotvált állát
- Nem kéne többet innod, nem egészséges. Még a végén nem találsz haza...

Ray benyúl a zakója alá, elővesz egy darab papírt, majd az asztalra helyezi, közben ugyan ezzel a mozdulattal feláll.
- Én viszont azt hiszem, eleget ittam. Tessék, itt a névjegykártyám, rajta van az otthoni- és a mobilszámom is. Hívj fel nyugodtan, ha netán érdekelne a bélyeggyűjteményem. - mondja egy enyhe vigyorral az arcán.
- Talán járok egyet. Kell egy kis friss levegő ezután a szenny után.
A bárpulthoz lép, majd miután fizetett (hozzátéve egy jókora borravalót) még egyszer April felé int.
- Ciao! - mondja vigyorogva, ahogy kilép az ajtón.
Kemény diónak tűnik a csaj. De legalább tudja, hol keresse legközelebb. Lehet több kört is tennie kell, mire sikerül áttörni a védelmi vonalakat...
De most tényleg szüksége van a friss levegőre. Elgondolkodik, merre mehetne, ahogy a biciklijéhez lép.

Rayt kicsit meglepetésként éri a fordulat, és amikor April nem figyel, ajka egy pillanatra széles vigyorra húzódik. Talán még sem kell több kört futnia? A biciklije kiszabadítása után a lány után siet és így szól:
- Én viszont itt lakom a közelben. Mintha azt említetted volna, hogy nem zavar, ha más ágyában kell aludnod... És még sem hagyhatom, hogy egy fiatal lány egyedül sétáljon éjszaka, nem igaz? Ki tudja, miféle söpredék ólálkodik errefelé ilyenkor... - az utolsó két mondatot érezhetően viccnek szánva mondta.

Ray kicsit felhorkan és felhúzza az orrát
- Bipoláris nőszemély... Miért kéne ezt elviselnem ezt a sok szart? Én leléptem! Sok sikert a hazajutással! Le ne szúrjon a taxisofőr! - int hátra, ahogy felszáll a biciklijére és elteker. Bár arcán nem látszik, belül azért alaposan felgyűlt benne a méreg. Egy ilyen kiscsaj szórakozik vele? Vele? Gyorsabban, szinte vadul kezd el tekerni lefelé az utcán...