Saint Florence kórház

Eric gondterhelten vizsgálgatta páciensének kórlapját, közben a homlokát ráncolta. Nagyon nem tetszett neki, amit látott, de nem nagyon volt mit tenni. ~Bárcsak lenne itt egy rezidens... Akkor nem nekem kéne közölni...~ Vett egy mély levegőt, és kilépett a folyosóra. Zárkózott, semleges arccal ment végig a folyosón a kórterem felé, a kórlapot diszkréten egyéb papírok között vitte magával. Elhúzta a kórterem ajtaját, belépett, és becsukta maga után. Csak most fordult szembe a fiatal sérülttel, és alig bírta megőrizni nyugodt arckifejezését.
-Sínbe kell tenni, doki? - kérdezte Erictől Matt, aki bepólyált lábbal feküdt az ágyon. Látszott rajta, hogy fájdalmai vannak, verítékezett a homloka, pedig ment a légkondícionáló.
-Öhm... Sajnos nem... Az a helyzet, hogy az eséstől létfontosságú erek és idegpályák sérültek meg a lábadban... Valószínűleg nem fogod tudni többet használni...
A srác arckifejezése megváltozott, arca elsápadt...
-Nagy az elfertőződés veszélye is... Attól tartok, amputálni kell a végtagot. De ne aggódj - vágott elébe a kérdéseknek -, manapság már olyan műlábakat gyártanak, amivel akár hegyet is mászhatsz... Idehívtam egy kollégám, aki elmagyarázza majd mindezt. Itt is van!
Eric megkönnyebbülten látta, hogy megérkezett a pszichológus, és átveszi a beteget. A nő belépett, és becsukta maga mögött az ajtót. Míg a pszichológusnő Matt-tel beszélt, Eric egy tűvel vizsgálgatta az érzéketlen lábat...

*Hatalmas vigyorral, és egy nagy adag süteménnyel a kezében lépett be a kórterembe.*
-Szia, Eric! *puszit nyom Eric arcára* -Hoztam a szokásos sütiadagot. Van közte cukorbetegeknek is ehető fajta, meg sós is.
*Eric arcát kutatta a tekintetével* -Valami baj van, ugye? Rossz hír? Mi van Matt lábával? *A süteményeket egy közeli kis asztalra rakta gyorsan.*

Eric nem válaszolt Sara kérdésére, egyszerűen finoman félretolta, és a sebesült lányhoz rohant.
-Négy köbcenti szerotonint, gyorsan! Vigyük a műtőbe! Greg! - kiáltott oda az egyik legjobb ápolónak - Mosakodj be, neked kell segítened! Clara, hívd Dr. Schuemannt, kell ide még egy sebész, de rögtön! Leszarom, ha a családdal van, jöjjön!
Rohanva tolták a lányt a műtő felé, Eric egyik kezével a lány karját fogta le, a másikkal a fecskendőből nyomta bele az idegnyugtatót. A lányt még két ápolónak kellett fognia, hogy ne dobja le magát a hordágyról.
-Mi történt vele? - kérdezte Eric az egyik mentőstől.

*megrökönyödve állt a kórterem ajtajában, csak kerek szemekkel bámulta a felbolydult tömeget. Nem tudta, mi tévő legyen, tehetetlennek érezte magát, így Eric és a hordágyon fekvő lány után akart rohanni, de tudta - bármennyire is jóképű ez az Eric -, nem teheti, így csak ácsorgott. Hirtelen csapott a tudatába az a szó és az a név, amit a lány ordított.*
-Samhain? Peter?... De akkor ez... Nem lehet! ~Azonnal meg kell tudnom, mi folyik itt. Samhain? Az nem lehet, hiszen annyi ideje nem hallottam ezt a szót. Biztosan az emlékezetem tréfál velem. Nem is ezt a szót mondta. De mi az, hogy Peter? Mi történhetett Peterrel? És mi történt vele?~

-Valaki kussoltassa már el a vén szeszkazánt! - Szólt Eric az ápolók felé, és megkezdte a lányon a szívmasszázst... - Ürítsék ki az egyik műtőt, de rögtön! - adta ki az utasítást.
Rettenetesen feldühítette a csavargó röhögése, dacból se volt hajlandó abbahagyni a lélegeztetést és a szívmasszázst, végül csak annyit ért el, hogy véres lett a köpenye és a karjai csuklóig... Még egyszer ellenőrizte a sérült lány állapotát, majd miután látta, hogy nem tudta visszahozni, gyorsan egy félreeső szobába vitte az egyik mentőssel. Menet közben még odaszólt a takarítóknak, de azok tudták, mi a dolguk... A hordágyat a lánnyal egy használaton kívüli kórterembe vitték, és ott Eric lecsukta a tágra nyílt, elhomályosult szemeket...

*Egy asztalra támaszkodott ijedtében. Nem bírt a kórterem ajtajában állni, és bámulni. A rémisztő kacagás, és a feszült, ijedt morajlás előrángatta remegő testét a nyugodt szobából. Meg akarta törölni a homlokát, ami verejtékezett, de ekkor tapasztalta, hogy figyelmetlen volt, s belenyúlt az egyik tortaszeletbe, ami az asztalon hevert, melyre imént támaszkodott. Felmarkolt gyorsan egy halom törlőkendőt, s a hordágy, a vérnyomok után indult. Tekintetét elfordította arról az idegen figuráról, akit néhány ápoló épp kidobni készült. Lábai remegtek, ahogy végigsiklott könnyedén a folyosón. Apró lábai ügyesen kikerülték a vérfoltokat. Szédült, s így a folyosót sokkal hosszabbnak érezte, mintha sose, sehol sem lenne vége.*
- Eric, Eric! Hol vagy? *Félelem, ijedtség, gyász és szomorúság uralta a folyosót, s ez a gyötrelem gyengévé tette őt. Kétségbeesetten, de egyre lassabban lépkedett, miközben a falak és a föld egyre jobban el-, majd egybemosódott. A falnak támaszkodott, mikor megérkezett az elé a terem elé, ahová betolták a lányt.* -Eric! Meghalt? Ugye, meghalt? *ájultan rogyott a földre a terem előtt*

-Hahó, álomszuszék! - Eric Sara ágyánál álldogált, és a lány pulzusát mérte éppen.
Sara kinyitotta a szemét, és fel akart ülni, de a doki finoman visszanyomta az ágyra.
-Nem-nem, még nem kelhetsz fel... Kicsit össze kell szedned magad. Jobban vagy? - kérdezte kissé aggódva.
A kórterem ki volt világítva, már estefelé járt az idő. Sara karjában infúzió volt.

*Értetlenül pislogott körbe a kórteremben.*
-Hol vagyok? Mi történt? *Megnyugvással konstatálta, hogy Eric ott van vele. Így már nem is tűnt olyan vészesnek a helyzet számára.* -Elájultam? Az utolsó, amire emlékszem, hogy valami furcsa üvöltés hallatszik. ~Fúúj, ez meg mi a hajamban? Vér?~

-Sokkot kaptál, és mikor elestél, beütötted a fejed. A lány üvöltözött meg a csavargó, de őt nem sikerült elkapni, eltűnt... Ha jobban vagy, hazamehetsz, de akár itt is maradhatsz éjszakára, az talán jobb lenne.
Eric aggodalmasan nézett a sápadt lányra, de aztán megnyugtató mosolyra húzta a száját.
-Ne haragudj, mennem kell, egyedül vagyok most éjjel ügyeletben, ha kell valami, nyomd csak meg a nővérhívót, és kérd, hogy szóljanak nekem. Nyugis esténk lesz, ha minden igaz. És szólj, ha eldöntötted, maradsz-e, vagy hazamész.
Ezzel kiment az ajtón és puhán becsukta maga mögött, hogy menjen átvenni az összeszabdalt lány zárójelentését, és lemenjen a patológiára beszélni a vizsgálatot végző kollégájával.

~Meg kell tudnom, mi történt. Jaj, de idegesít ez a vacak a kezemben. Eszemben sincs itt aludni. Rémisztő ez a hely, és tele van halállal. A gondolatától is borzongok.~ *Gyorsan megnyomta a nővérhívót.*
-Mondja meg kérem Eric Soars doktor úrnak, hogy hazamentem... Főképp, ha ezt az izét végre kiszedi valaki a kezemből. *morcos volt a hangja kissé, de látván a nővér elfojtott dühét, nyelt egyet* -Megtenné, hogy kiszedi ezeket belőlem? Sajnálom, hogy mogorva vagyok, de nem épp így terveztem a napomat. *Mikor kiszabadult, rögtön húzta is volna a kabátját, de a nővér figyelmeztetésére előbb a csaphoz indult, kimosni a vért a haja végéből. Végül vállára dobta kabátját, s kirohant a recepcióhoz.*
-Mondja, kérem, honnan hozták ide ezt a lányt, aki meghalt? Hol találták? Leírná egy papírdarabra?
*Türelmetlenül gyűrte a kezébe a megkapott cetlit, miután elolvasta, s egy gyors köszönés után kiviharzott a kórházból.*

-Azonnal megyek, Victoria, köszönöm, hogy szólt... Nem tudja, a kisasszony hazament?
Míg a nővér válaszát várta, a vállára szorította a telefont, és a kapott jelentést lapozgatta. Nem hozták zavarba a szörnyű sebekről készült képek, látott ilyesmit már eleget... 10 éve azt a férfit, akit a felesége ölt meg 73 késszúrással... Vagy tavaly azt a szerencsétlent, aki leesett a Brook-szikláról a hegyekben... ~Brrr...~ A nővér válaszát hallva elindult a lépcsőn felfelé, a földszint felé, és igencsak kapkodta a lábait, tudta, hogy Sara-nak nincs kocsija, így talán még elcsípheti...