Sam Winters háza

Nem tudja, hogy mennyi ideje gyalogolt már, azt sem vette észre, hogy megérkezett annyira lefoglalták a gondolatai. Hiába vette biztosra, hogy a vén alkoholista csak egy őrült, mégse tudta kiverni a fejéből azokat a dolgokat amiket a bárban mondott. Kulcsait előkotorva közeledett a bejárati ajtóhoz, közben vetett egy pillantást az udvaron lévő káoszra is.
~ Egek, legközelebb kénytelen leszek besegíteni a gyomlálásban, különben elnyel minket a dzsungel. ~
Kinyitotta az ajtót, besietett, gyorsan kikapcsolta a riasztót. Gyakran gondolt arra, hogy leszerelteti, régebben a nagyapja ragaszkodott hozzá, fene tudja miért. Becsukta maga mögött az ajtót, aztán, mint aki jól végezte a dolgát, hatalmasat sóhajtott és elindult, hogy letelepedjen a kanapéra.

- Aztajókur.. - szalad ki a száján, de elharapja a szitok végét.
Jobbnak találja csöndben maradni. Pár pillanatig hallgatózik, majd ha nem hall semmit beljebb oson a nappaliba, közben előkotorja zsebéből a mobiltelefonját.
~ Nem hiszem el, hogy kiraboltak, mintha az embernek nem lenne elég baja anélkül is. ~

~ Á, szóval még itt vagytok, ti rohadékok... ~
A furcsa nyelv hallatán az az abszurd elképzelése támadt, hogy ez valami tolvajnyelv féleség lehet. Elkezdte tárcsázni a rendőrséget, majd ha a diszpécser felveszi, elhadarja neki a következőket:
- Küldjenek ki pár egységet a Washington utcába, a 48-as számhoz, betörő jár a házban.
Aztán választ sem várva kinyomja a telefont. Legszívesebben felkapná a régi baseball ütőjét, de fogalma sincs, hogy hova keveredhetett el az elmúlt évek során, mióta utoljára játszott. Amilyen halkan, és amilyen gyorsan csak tud, elindul a fürdőszoba felé.

Sam leküzdi magában a kényszert, hogy rátámadjon a fickóra és a saját fegyverével verje agyon. A rendőrség szemében biztos nem venné ki jól magát, inkább másképp cselekszik. Remélve, hogy a tükör előtt szöszmötölő figura még nem vette észre, Sam halkan visszalép, majd az emelet felé veszi az irányt. Úgy gondolja, ha sikerül feljutnia a padlásra, ott kihúzhatja amíg a rendőrség megérkezik, vagy míg ezek a rohadt mészárosok megunják a kis játékukat, és hazamennek. Egyelőre fel sem fogja amit kintről hallott, saját bőrének mentésével van elfoglalva.

~ Előttem kettő, mögöttem ki tudja mennyi. Hát ez remek. ~
Sam egyre kétségbeesettebb, nem lát túl sok esélyt a menekülésre, szép lassan átcsúszik egy "minden mindegy" hangulatba, ahogy osonásról felgyorsítva megcélozza a lépcső tetejéhez közelebbi Elizabeth szobájának ajtaját.
Ha sikerül épségben beérnie, és ott bent nem találkozik hívatlan látogatóival, a legközelebbi könyvespolcot az ajtó elé borítva igyekszik kezdőleges torlaszt varázsolni.

Miután elkészült a rögtönzött torlasszal hangtalanul lekuporodik az átellenes sarokba. Most, hogy néhány percnyi nyugalma maradt kezdte felfogni, hogy mennyire közel járt a halálhoz, és hogy miről beszéltek kint a ház mellett.
~ A medál! Ezek szerint lehet, hogy mégse volt őrült a fickó... Mit is mondott? A tudás kápolnájában kell keresni. ~
Aztán meghallotta a füttyentést, és a lábdobogást. A betörők távozta után még hosszú ideig nem nyugodott meg, egészen addig, míg lakótársai haza nem értek, és a felfordulást látva ki nem hívták a rendőrséget.

A három fiatal épp a nappaliban üldögél, amikor megszólal a csengő. Samuel már pattanna is fel, hogy ajtót nyisson, de Michael megállítja.
- Hagyd csak, majd én.
Sam bólint, Michael pedig az ajtóhoz sétál, de egyelőre nem nyitja ki. Mielőtt megtenné kiszól a túloldalt várakozónak:
- Ki az?
Bár korábban sose csináltak ilyet, a nemrég történtek óvatosságra intették a fiatalokat.
Ha a nyomozó bemutatkozik, Michael habozás nélkül kinyitja az ajtót, beinvitálja a nappaliba, és az étkezőből behoz neki egy épen maradt széket, amin Nick helyet foglalhat, majd visszatelepedik a kanapéra, a huga és Sam közé.

Amikor a nyomozó beér a szobába Sam-nek hiheteltenül különös érzése támad, nem tudja hova tenni, mintha bizseregne az elméje, és szinte érzi, ahogy a nyomozóból árad valami nehezen körülírható vadság.
~ Na ezzel a fickóval jobb lesz vigyázni, még bevarr annak ellenére, hogy itt én vagyok az áldozat. ~
Sam megköszörüli a torkát és néhány pillanaton át rendszerezi magában a gondolatait, mielőtt belekezd a mesébe.
- Én vagyok Sam, és magának is csak azt tudom mondani, amit a kollégáinak. - nagy levegőt vesz, aztán folytatja - Mire hazaértem a bárból, a házat feldúlva találtam, mikor beljebb jöttem meghallottam valami furcsa nyelvű beszédet, úgyhogy betelefonáltam a rendőrségre, aztán választ sem várva leraktam. Próbáltam bezárkózni a fürdőszobába, de bent is volt egy a fickók közül, a tükör előtt szöszmötölt, úgyhogy végül elbarikádoztam magam a szobában. Kintről hallottam egy sikolyt, aztán elmentek. - nagyjából eddig bírja szusszal, ezért lélegzetvételnyi szünetet tart, aztán folytatja - A szobában ücsörögtem egész addig, míg Michael és Elizabeth haza nem értek. - itt a testvérekre mutat, akik önkéntelenül bólintanak a nevük hallatán.
Ekkor Elizabeth veszi át a szót.
- Mi a bátyámmal a történtek alatt továbbra is a 21-es bárban voltunk, nem jöttünk haza Sammel, ezért nem tudunk hozzátenni az ő vallomásához.
Ezután mindannyian csöndbe burkolózva várják a nyomozó reakcióját..

A patkányokra vonatkozó kérdésen mindenki megrökönyödik, így a többi kérdés megválaszolásának végéig hagyják lógni a levegőben. A Turner testvérek egyszerűen nem tudták hova tenni, Sam agyában pedig felvillant egy ablak előtt elsuhanó gázálarcos figura, és lelki füleivel ismét hallotta a cincogó beszélgetést...
~ Mi van, ha... Jézusom Sammy, szedd össze magad, csak néhány nehézfiú jó kis álcát talált magának. ~
- Azt hiszem... azt hiszem talán a nagyapám valamilyen medálját kereshették, sajnálom nem hallgatóztam sokat, inkább próbáltam elrejtőzni.
Sam akárhogy is erőlteti az agyát, egyelőre nem nagyon tud kipréselni magából többet. Esze ágában sincs megemlíteni azt, ami az imént jutott eszébe, sem a nagyapja ismerősét, aki szintén valami medálról hablatyolt. Miután elhallgat Elizabeth bólint, jelezvén, hogy nincs ellenére a megszólítás.
- A barátainkkal szórakoztunk, Samen látszott, hogy nem fűlik hozzá a foga túlságosan, ezért hagytuk hazajönni.
- Mi jól elvoltunk. - szólt közbe a bátyja - Miért ne engedtük volna haza egyedül? Sam már nagyfiú...
Ismét kínos csend. Már csak a legutolsó kérdés maradt hátra. Michael megköszörüli a torkát.
- A patkányokról? - néhány pillanatig csöndben marad, aztán nekilát - Lássuk csak, rusnya, büdös, kártékony állatok, undorítóan hosszú, csupasz farokkal. Miért?

Michael és Elizabeth egymásra néznek, majd kínos csöndbe burkolóznak. Ők is látták, hogy Sam az öreg után ment, miután az mondott neki valamit.
Sam agyában eközben villámsebesen pörögnek a gondolatok, próbál póker arccal meredni maga elé.
~ Jól van, tegyük fel, hogy patkányemberek túrták fel a házat, nagyapám medálját keresve. Aztán... ~
Önkéntelenül is felidézi magában azt a pár éjszakával korábbi estét.
"- George tudta... George tudta! Megölték! Megölték, mert tudta! George Winters mindent tudott! És most én jövök!"
~ Aztán megölték az öreget, akit eddig őrültnek hittem. ~
"- Te sem vagy biztonságban!"
~ Na igen, kösz a figyelmeztetést, aznap este már felis forgatták a házat... ~
"- Menj el az öreg királynőhöz, s nézz le a lábad elé... Az öreg Winters is így tett!"
~ Szóval az öreg királynő egy erdő! Ha ez a remek képességű nyomozó nem csukat le, talán el is tudok oda menni... Bár, ha valóban ott támadtak rá arra a fiatal lányra, akkor lehet, hogy inkább kihagynám a túrát... ~
Végül, számára egy örökkévalóságnak tűnő idő után felnéz, kihúzza magát ültében, és válaszol Cunningham nyomozú kérdésére.
- Igen, én voltam az a fiatalember. Az úr a nagyapám ismerőse volt, és felismert. Váltottunk pár szót az utcán, aztán haza sietett.
Itt elhallgat. Szíve szerint folytatná még, hiszen sejti, hogy az utolsó kérdést miért tette fel a rendőr fickó...
- És a következő kérdését fölösleges feltennie, spórolok magának egy kis időt. Nem hagytam el a házat, mióta betörtek hozzánk, úgyhogy a válaszom: nem, nem én öltem meg!

- Ami azt illeti nyomozó úr, baj. Csak a barátaim szólítanak Samnek. Maradjunk a Samuelnél.
A fickó kezdi határozottan idegesíteni.
~ Ha ilyen hülye módon fogalmaz, persze, hogy én is hülyeségeket beszélek... a végén meg még lesittel, gratulálok amerikai igazságszolgáltatás, ezt is jól megcsinálod! ~
- Ha pedig mindenképp tudni akarja, semmi értelmeset nem mondott, legalábbis olyasmit nem, ami akkor értelmesnek tűnt volna. Beszélt valamilyen kéziratról, Molok vagy Moloch, vagy valami ilyesmi. Meg valami legendát emlegetett a város alatt élő démonról. Azt állította, hogy a nagyapám és ő tudtak "valamit" amiért megölték a nagyapám, és most ő a soros. Aztán elrohant. Ennyi volt... Hazajöttem, a házat feldúlva találtam, és innen pedig már mondtam.

Sam akármennyire is megkönnyebbült, nem volt elég lelkiereje viszonozni a vigyort. Egykedvűen ült a kanapén, és meredten bámult maga elé. Csak Cunningham nyomozó távozó autójának hangja rántotta vissza a valóságba.
- Sétálok egyet - szólalt meg hirtelen, és már indult is az ajtó felé. Csak Michael hangja állította meg egy pillanatra.
- Ne menjünk veled?
- Nem szükséges, tényleg csak kiszellőztetem a fejem.
Aztán Elizabeth is bekapcsolódott a beszélgetésbe.
- Én pedig addig elmegyek a könyvtárba, és megnézem hátha találok valamit erről a kéziratról, amit említettél.
Sam nem tudta, hogy mit is mondhatna erre, ezért rövid búcsú után magára hagyta a testvéreket, és elindult az erdő felé...