A Victoria erdő keleti vége

Eric kocsija lefékezett az erdő szélén, és beállt egy bokor mellé. másfél órát tartott, míg három napja meggyőzte Sara-t, hogy csak később jöjjenek vissza, de most is csak vonakodva ment bele, hogy idelátogassanak. Kiszálltak a járműből, majd Eric körbemutatott:
-Tessék, itt vagyunk, nincs itt semmi lényeges. Mehetünk? - kissé nyugtalanul nézelődött, hisz látta, mi történt a lánnyal. A mentők nyomait kereste elsősorban, de nem engedte Saranak, hogy eltávolodjon a kocsitól.

Nagyjából fél órányi erőltetett menet után érkezett meg az erdőhöz. Nem volt túl sok kedve mélyre besétálni, különösen azok után nem, amit a nyomozó mondott arról a lányról...
~ Na itt vagyok, öreg királyné... vén banya... remélem nem tartogatsz számomra semmi borzasztót. ~
Aztán kiszúrta az autót, és mellette a két alakot, egyelőre túl messze volt ahhoz, hogy ki tudja venni mifélék, de bárki jobb, mint egyedül sertepertélni az erdőben, így feléjük vette az irányt...

-Sara! - üvöltött fel Eric, amint hallotta az ágak reccsenését, és látta, ahogy valami felrántja a lányt a lombok közé. - Sara!!!
Kétségbeesetten próbált keresgélni valamit, ami támpontot adhat neki, hogy mi a fene történt. Felkapott egy botot, és a fa tövébe rohant, hogy lássa, mi kaphatta el a lányt. A dorongot kardként fogta maga előtt...

Mire a fickó a fa tövéhez ér, Sam már odarohant az autó mellé, onnan kiált a férfinak. Szíve hevesen ver, nem csak az iménti futástól, hanem a lány hirtelen és különös eltűnése okozta sokktól is.
- Mi a franc történt itt? Mi volt az?!
~ Persze, hülye kérdés, honnan is tudhatná... remélem nem a kaszabolós barátom. ~
Valamiért fel se tűnik neki, hogy nem tartja furcsának az előbbi hangot, amit hallott. Óvatosan megközelíti az ismeretlent, de közben fél szemmel az erdőt figyeli, hátha ismét támad az a valami.
- Gyorsan, utána kell mennünk!

-Te meg ki a fene vagy?! Mit csináltál vele? - Eric láthatóan kicsit pánikba esett, de hamar úrrá lett az ijedtségén... - Merre akarsz utánamenni, nagyokos? Héhéhé...! Nem ajánlom, hogy nagyon közelebb gyere! - fenyegetően meglengette maga előtt a husángot, és hallgatózott, hátha abból hallja az irányt, amerre követnie kell az eltűnt lányt. Egyáltalán nem bízott a hirtelen feltűnt idegenben... ~furcsa, hogy pont most tűnt fel ez a fickó... A pofája sem tetszik, igazi bajkeverő, és még csak nem is ismerős... Gondolkozz, Eric, mi a fenét kéne csinálnod...~

- Én mit csináltam vele, te vén kretén?! Te álltál mellette, amikor "véletlenül" eltűnt.. Csak nem te vagy a késelős gyilkos? Elég tompa szalonnázód van öreg. - bök a husángra Sam - Egyébként Samuel vagyok, és a csaj után fogok menni.
Beszéd közben hirtelen észreveszi, hogy megint furcsa érzések törtek rá. Olyan, mint amilyet a nyomozó közelében érzett, mégis teljesen más. Nem tudta volna megmagyarázni, de mintha a fickó közelében biztonságban érezte volna magát.
- Na most mi lesz? Jön, nem jön?
Azzal, egy pillanatnyi habozás után, indult is a sűrű felé, amerre a legtöbb vörös szempárt látta.

Eric reflexből a furcsa teremtmény felé hajította teljes erejéből a jó három kilós fahusángot, ami tompa csattanással találta el a célt, bár a sötétben nem látszott pontosan, hogy hol érte a lényt a bot. Eric a megtorpant humanoid fel kezdett rohanni, a torkából indulatos üvöltés hangzott fel... Jó kondícióban volt, és az adrenalin is megtette a hatását, a szeme elé vörös köd ült, ahogy vadállati rohamra indult...

Sam csak egy pillantásra méltatta az autó tetején landoló lényt, aztán visszafordult a nagyobb csoport felé. Neki nem volt túl sok kedve ölre menni a lénnyel, és a csoportot sem akarta szem elől veszíteni, ezért utánuk iramodott. Futás közben a válla fölött még hátrakiáltott.
- Sok sikert, öreg!
Aztán rohant tovább.
~ A szobornál a lábam elé nézek, a szobornál a lábam elé nézek! ~

Eric elképedt a villámgyors mozdulat és akrobatika láttán, és egy pillanat alatt elbizonytalanodott, és kénytelen volt újraértékelni az erőviszonyokat... Hamar átlátta a helyzetet, és inkább egy vastagabb fa tövébe húzódott, hátha sikerül egyszer kikerülnie a pengét, és az a fába szorul... ~Testi erőt tekintve, közelharcban földre viszem a kis rohadékot, ha nem pattog annyit...~

~ Óhogyaza.. reméltem, hogy ennél jobban nem megyünk át horrorfilmbe. Most fogadok az jön, hogy hirtelen megjelenik a hátam mögött, és felnyársal.. Hülye, klisés gazfickók! ~
Aztán eszébe jutnak nagyapja szavai, egészen közel megy a szoborhoz. Aztán lenéz a lába elé...

-Nab*zdmeg... - szólta el magát, amint meglátta a harci manővert. Ösztönösen arca elé emelte a karjait, és összébbhúzódott, hogy kisebb támadható felületet hagyjon szabadon. Ahogy a kis görcs felugrott a levegőbe, Eric megpróbált megelőző ütést bevinni, kihasználva, hogy az ő karja hosszabb és izmosabb volt, mint ellenfeléé. Megpróbálta átkarolni és földrevinni a lényt.

Sam a fényjátékot is beállítja a mostanában történt megmagyarázhatatlan dolgok közé, ám az érzéstől nem tud szabadulni, már majdnem mintha új ember lenne.
~ Brrrr... na ez furcsa volt! Oké a medál már megvan. Bár, ha a patkányok is ezt keresték, akkor lehet, hogy ez nem is olyan jó dolog. ~
Megrázza a fejét, ezen még ráér később is töprengeni. Inkább körülnéz, hogy a rejtélyesen eltűnt csoport hagyott-e hátra bármi nyomot, amin elindulhatna a lány után.

Eric a szablya felé vetette magát, fűtötte a harci láz, és futás közben még egy jó lendületeset bele is rúgott a földön fekvő szerzetbe. A fegyverhez szaladt, és felvette... Jó volt az egyensúlya, ahogy Eric kézbe vette, ösztönösen tudta, hogy kell hatékonyan forgatni a kardot. Furcsállta, de azonnal a támadója felé fordult, és felé indult, hogy megbizonyosodjon róla, ártalmatlanná tette.

A medált gyorsan a zsebébe süllyesztette, és közelebb lépett a tükörhöz azzal a szándékkal, hogy belenézzen közvetlen közelről. Mivel a hangok egyre közelebbről hallatszottak, gyorsabb iramra kapcsolt, hogy ha úgy adódna, esetleg még el tudjon ugrani a tükör elől.
~ Na, ismét jön szőrös barátaim egyike, most majd kiderül tényleg patkány-e. ~
Furcsamód nem lepődött meg sem azon, hogy a semmiből hall közeledő hangokat, se máson, ami mostanában történt vele. Vagy számára is érthetetlen sebességgel fogadja el a dolgokat, vagy egyszerűen csak nincs idejük eljutni a tudatáig.

~Basszus, szerencsétlen... izé...~
Eric a kardot a lénytől eltartva megvizsgálta annak állapotát, és megborzongva látta az idegenszerű anatómiát. Hirtelen nem is tudott mit kezdeni, azt se tudta, emlős-e a sérült.
-Mi a fenének kerested a bajt...? - szólt az alakhoz, de inkább csak magának mondta. - Szerencsétlen... Mi a fene vagy te egyáltalán?!
~Úristen, ez a valami vagy 60 kiló, hogy repült ilyen messzire az ütésemtől?! Itt valami nagyon nem stimmel... Fenébe! Sara!~ Ezzel a felismeréssel hirtelen felállt, és arra rohant, amerre Samuel távozott.

Mintha álomból ébredt volna, teljes egészében tudatosult benne mindaz, ami az utóbbi pár napban történt. A nagyon őrültnek - azóta nagyon halottnak - tűnő öregtől kezdve, az eddig képzeltnek hitt patkányembereken át, valami nagyon sötét dologig. Minden valóság volt. A realitás ökle sokkoló erővel sújtott le rá, a legrosszabbkor.
- Cseszd.. meg... Darwin. - nyögte elhűlve a fegyverét emelő rágcsálóra nézve. Az is csak most tudatosult benne, hogy fegyvertelenül, képzetlenül egy csoport szörny és egy vadidegen lány után szaladt, kockáztatva ezzel a saját életét.
~ Ezt a rohadékot maximum verbálcsatában tudnám lenyomni, gyerünk Sam, menekülj! ~
Rohanni akart, el innen, amilyen messzire csak lehet, ám a lábai nem engedelmeskedtek neki...

Eric meglepő gyorsasággal mérte fel a helyzetet, de tudta, hogy nem veheti fel a versenyt egyszerre minden ellenfelével. Először Samuel-re kiáltott rá, hogy észrevegye a háta mögül leselkedő veszélyt, mielőtt bezárul az átjáró, majd miután ezzel felhívta a két szoborra mászó lény figyelmét magára, egy fa tövébe húzódva várta, mit lépnek amazok. Érezte, ahogy a kard jó ismerősként simul a markába, de tudta, hogy ha ez a két lény is olyan mesteri fokon mozog, vajmi kevés esélye lesz legyőzni őket szemtől szemben... Kiutat vagy valamilyen jól használható tereptárgyat keresett a közelben, de közben folyamatosan a két lényt figyelte, ahogy a tükör lassan becsukódott...