A Victoria erdő keleti vége

Sam bármit megadna, ha végre tudná hajtani, amit a hang mond a fejében, ám nincs nála semmi, amivel tüzet gyújthatna.
~ Ja igen, el is felejtettem, hogy a halott nagyapám beszél hozzám. ~
Ehelyett azt képzeli el, hogy a patkány belelép egy kis üregbe, és megbotlik, szerencsésebb esetben bokáját töri...
~ Ha valóra válna, van ezis olyan jó, mint a tüzes dolog. ~
- Te tanul meg beszélni rendes! - gúnyolódik közben kártékony ellenfelével.

-Gyertek, kis mocskok, most tanítok nektek valamit! - szólt Eric a két lény felé, remélve, hogy el tudja csalni őket az erdészlak felé, ahol majd kitalál valamit. Ha a két szerzet utána iramodik, Eric a ház felé sprintel, és meglepődve tapasztalja, hogy rettenetesen gyorsan képes rohanni... ~biztos az adrenalin... Még sose voltam így felpörögve!~

Mikor Sam mellett felizzik a vörös fény, önkéntelenül elkapja a tekintetét "ellenfeléről", hogy megkeresse a fényforrást. Hitetlenkedve veszi tudomásul, hogy a zsebébe süllyesztett medál ragyog ezzel a vakító, skarlátvörös fénnyel. A reccsenést meghallva visszapillant a két lábon járó rágcsálóra, aki ezek után remélhetőleg már csak két lábon bicegő patkány lesz.
~ Ez most komolyan én voltam? Képzelhettem volna egy keményebb földdarabot is a feje alá... ~
Csak néhány pillanatig csodálkozik, aztán a patkányember fegyveréért ugrik, hogy azzal sújtson le az elterült lényre.

Eric berúgja az ajtót, és beugrik a házikóba, majd szembefordul a két támadóval, de eközben az ajtó mögé teszi - látszólag véletlen - az egyik lábát... Mikor az első lény beugrani készül, a kardot maga elé tartva hárítást mímel, közben pedig megpróbálja a lábával az ajtót a megfelelő pillanatban becsapni a szerencsétlen kis manó előtt...

Sam megemeli a fegyvert, ám szinte azonnal le is engedi. Szeretné elpusztítani ezt a fetrengő szörnyeteget, de képtelen megtenni. Nem kételkedik abban, hogy fordított helyzetben ellenfele nem hullajtana könnyeket az ő meggyilkolása miatt, ám így sem képes lemészárolni ezt a védtelen lényt. Ehelyett a fegyvert arra használja fel, hogy kiékelje az összecsukódó átjárót.
- Ottmaradsz! Okos patkány. - szól oda a fetrengő szörnynek, és gonosz félmosolyra húzza a száját. Bár megölni nem tudta, azért meg sem sajnálta.
~ Kíváncsi vagyok mi lehet azzal a fickóval, akivel az imént találkoztam. Remélem az a kopasz valami nem nyomta le, mert akkor nemsokára az én hátamat vakarja meg azzal a nagy bökővel. ~
Ha sikeresen kiékelte a tükröt, akkor elkezd lassan lefelé mászni a létrán.

-Mi a rosseb...?
Eric teljesen össze volt zavarodva, de pillanatnyilag nem volt ideje, hogy a helyzet furcsa alakulásán töprengjen, ehelyett azonnal a szobor felé vette az irányt, hogy Samuel segítségére - vagy akár megfékezésére - siessen. Sara járt a fejében, és az, hogy meg kell mentenie a lányt. Bármi áron.

~ Na igen, valószínűleg majd be is megyek bármelyik járatba is... eszem ágában sincs egy föld alatti labirintusban bújócskázni, akármelyik folyosón át vihették a csajt. ~
Bár szíve szerint sietne tovább az ismeretlen lány után, de sejtelme sincs róla, hogy merre kéne mennie, ezért némi tanácstalan álldogálás után elindul vissza a felszínre.
~ Majd odafentről kihívom a zsarukat, ők majd elintézik.. nem vagyok én hős.